Foxis II. fotópályázat sorsolása

Sziasztok!

Íme a sorsolásról készült videó:

Siklókaland...

Vidéki kirándulás, jövünk ki az ajtón. Nézem, milyen tré ez a szigetelő, hogy felkunkorodik az ajtókeretben, pont mintha egy vízisikló lenne. Nézem, hát ennek a szürkére koszolódott szivacs szalagnak feje van. Két sárga folttal az egy-egy oldalán. És mozog. Kunkorodik.
Rövid ima, hogy vadállat észre ne vegye. Mert hát, tizenöt pénz... minden hüllőnk és kétéltűnk védett állat. Kis bolond, ha a szomszédba téved, talán agyonütik.
Lilluskát szerencsére leköti a Külvilág, így biztonságos távolságra kerülnek.
Eddig jó. De hogy a bánatba fogjam meg. Gyerekkoromban nem okozott volna gondot, de most már működnek a korlátok. A lábtörlő szerencsére kéznél :-) , sikló rásiklat, törlő összefog, kerítéshez szalad, sikló a patakba áthajít.
Mindenki boldog.

Foxis játék a facebookon :-)

A csoportban hirdetett fényképes játéknál megígértem, hogy az eredményhirdetést videón fogom dokumentálni. Azt tudtam, hogy Lillussal szeretném kisorsoltatni a nyertest, de a hogyant még ki kellett találni :-)

A kezdetektől játsszuk Lillussal az "itt a piros, hol a piros" kutyaváltozatát, ami abból áll, hogy veszünk 3 lefordított tálkát, az egyik alá kaját teszünk, összekeverjük és meg kell találnia. Első körben ez volt a terv. De aztán úgy gondoltam, valami apportosabb jobb lenne. Zokni. Naná, hogy zokni! A neveket tegyük zokniba és a kislány több fordulóban behozza.

Végül 24 jelentkező lett: 

Tehát a sorsolás lehet négy fordulós: első körben 3 zokniban 8 név: 

Második körben 2 zokniban 4 név, harmadik fordulóban 2 zokniban 2 név, majd az utolsó körben egy-egy név.

És a folyamat a következő lett :-) :

Ezúton is gratulálok Terrier Terápiának!

Fűűűű

Kismalackával esti sétálutnk. Fáradt vagyok. Korán keltem, szombat ellenére, céges dolgozói rendezvényre mentem, vidékre, így a mai foxitalit is ki kellett sajnos hagynunk.

Kicsi Lillus a délutáni sétán nagyon-nagyon jókutya volt. Szépen jött, már nemcsak a hívásra, de a ciccegésre, sőt a lassítást jelezni hivatott füttyögésre is vissza-visszajött (kajáé', naná, de, akkor is...).
Most este két szembekutyát idejében észrevettem, leültettem a Lillust és gyorsan rádicsértem. Na, hát ezután nem tudott balhézni, úgyhogy csak nyüszögött :-)

Hazajövet előtt viszont meglátott egy rohanó macskát. A jókutyának fuccs, röpködött a póráz végén, mint egy tájfunba került papírsárkány. Megpróbáltam csendre inteni, közepes sikerrel.
Itthon egyszercsak hallom, hogy olyan furcsán és periodikusan zihál a kutya. Csínján kell bánni vele, képes köhögni a figyelemért, odaugrottam, zakatolt tovább. Mintha csuklana, de mégsem, inkább nyeldekelt. Ahogy vizsgálgattam, kiugrott a kosarából és kiszaladt, na, mondom, inni megy. Hát nem.
Az előszobában két lábra állva vizsgálgatta a fogasról lelógó pórázát. Meglátott, majd' kiugrott a bőréből, hogy nini, itt van, néééézd, ezzel kellene, meg aaazon az ajtón át, néééézd, kezdeni valamit.
Mindezt szuperturbódízel üzemmódban. Szóval, füvet enni szeretett volna villámgyorsan kimenni, de izibe', mert szenved...

Amikor elővettem a nadrágomat, lazán a könyökömig ugrált, kicsit visszaköszönt a gyakorlásoknál az "ez aaaaaaz, eeeeeeez aaaaaaaz!"-biztatás - hát most ő pozitívmegerősített engem, egyemmeg.

Nos, lemenet rögtön elrohant a kedvenc legelőhelye mellett (köszi, Fura Szomszéd Kertész, hogy jóféle, szaftos tarackot vetettél a gondosan karbantartott kertecskébe! A legjobb fajta!): Merthogy a Macska, azt előbb meg kell fogni. Innentől kezdtem el aggódni. Ha beteg, ha valami baja van, rögtön bekapcsol nála a szökünk-és/vagy-fogunk-valamit beidegződése. Mint a rossz telefonprogram, ami zavar esetén hirtelen visszaáll az alapbeállításokra, aztán állítgathatom vissza a kedvenc dolgaimat kézzel.

Na, eltántorítottam a hideg macskanyomtól, végre nekikezdett legelni. Kecskemód, hersegett a foga alatt a fű, habzsolva tolta. De megint hallott valami neszt és nekiiramodott, inkább a macska, mint a gyógyítófű... Gyorsan kitéptem egy szimpatikus maroknyit egy frissnek látszó csoportból és hazavonszoltam a kislányt.
Idefent már hálás volt az extra zöldköretért, szépen felfalatozta kézből, beste disznaja.

Felengedtem az ágyra (természetesen gondosan "előkezelve" a bútordarabot, 3 takaróval). Lekucorgott szépen. A feje búbja meg a hasa egy kicsit melegebb volt, mint amit kapásból természetesnek tartok, de meleg is volt még kint; lázat nem mértem, nem akartam még jobban felzaklatni, ha nem muszáj; az orra hideg és nedves. Megnéztem az ínyét is, hát ahol nem sötétbarnás a foltok miatt, ott rózsaszín volt. Nem az a múltkori beteg-bordóslila, és nem is színehagyott, hanem rózsaszínes.

Végtelen tilitoli kezdődött. Mert a malacka mindenáron le akart jönni a takaróiról, rá a lepedőre és/vagy az éééén takarómra. Hátrébbküldtem, visszascrollozott. Lefektettem, előrecsúszott. Leültettem, úgy meg ideges volt. Végül kiegyeztünk abban, hogy a fenekát rátolja a laptopra...
Na, hát megértem a kicsikét, arra küzdött, hogy odasimulhasson a lábamhoz kuckósan. Nem pálya neki a vegytiszta, behatárolt területen belül maradás. Közben ketten beszélgettek az ablak alatt. Az nagyon zavarta, morgott, úgy, hogy meg kellett legyintenem egy picit kizökkentésnek, A negyedik után már morogtam én is, akkor nagy cuppogással ledőlt végre. Aztán a kis büdös... szóval, felemeli a fejét a mákoscsiga-alakzatból, felnéz az ablakra, morog megint egyet, egy picit, majd hátrakapja a fejét és rám pislog... Most komolyan, ne egyem meg??
Egy picit nekem dőlhetett, de aztán inkább aludni tért, rendesen, vissza a kiságyába, és magától.

Doktor doktorovics doktorov

Lillusnak alighanem titkos szerződése van az állatorvosokkal, hogy a hétvégi ügyeleti díjszabás idejére időzítse a sérüléseit... Vagy esetleg a nyaralás idejére, mint azt az egyik korábbi orvosos posztban olvashattátok az esetünket a Clooney-hasonmás dokival.

A tegnap esti séta után láttuk, hogy az egyik 5. ujja körme Y alakban szétvált, középen meg kikandikál az élő rész.

Este 11 óra volt; tanakodtunk, hogy most rögtön Lehel út, vagy vasárnap reggel Primavet, esetleg vasárnap délután Györgyiék. Mivel nem vérzett, a kutya jó étvágyú/kedélyű, láztalan, "csak" rémesen nézett ki a köröm, a reggel (és pihent orvos) mellett döntöttünk.

Fotózni nem akartam most a kis drágát, viszont a tegnap éjszakát a szokásos "krízisközpontban" töltötte:

Lillácska és a körömdolgok kissé döcögősek, múltkor is négyen hasaltak rá a rendelőben egy szimpla manikűrnél. Így a sebészetközeli beavatkozás érdekében most bódítani kellett. Kiküldtek a váróba, ahol bevallom, nem teljes odafigyeléssel tanulmányoztuk át a lazacolaj áldásos hatásait a különféle szórólapokon...

Kapott egy szép kötést, kedden kell levenni. Hallottam a keserű ízű Copoly öntapadós pólyáról, de nem volt a patikában. Vettünk viszont keserű spray-t, még most befújtuk vele a kötést, hátha nem piszkálja. A múltkori infúziós kanülös kötéséhez nem nyúlt; de más egy lüktető seb, meg más egy beszúrt izé. 

Antibiotikumot kapott injekcióban, holnaptól még 5 napig kell fájdalomcsillapító szirupot szednie. Emlékszem a korábbi szirupos akciókra, kíváncsi leszek a beadásra... 

tongue emoticon

A kabátomat természetesen végigpisilte (Ember "jobban" járt - neki "csak" full fehér lett a fekete kabátja...), és a fél bundáját ledobta a vizsgálóasztalon. "Csak" a szokásos... És rosszul látjátok. Nálunk nem, sohasem, semmilyen körülmények között, nem jöhet fel a kutya az ágyra. Most sem ott van, ugye látjátok? heart emoticon


És rosszul látjátok. Nálunk nem, sohasem, semmilyen körülmények között, nem jöhet fel a kutya az ágyra. Még mit nem!

Klasszikusok foximódra, avagy S.Ö.R. (Shakespeare összes, röviden)

Kellett hozzá a Karácsony, vagy tíz óra alvás, na meg egy jó forró fürdő a zuhany alatt. Megvilágosodtam. :-)
Angol fajta lévén, bizonyos vagyok benne, hogy Shakespeare ismerhette a foxikat. Nagyon ismerhette. Csodálatosnak tartom a műveit, számomra a legnagyobb remekműve a Szentivánéji álom. Na jó, elég nagy flash-élmény szülhette (mit is ittak akkoriban? bármit is ittak, az tuti, hogy ópiumot szívtak rá...). Így elég volt ránézni egy négy lábbal egyszerre a levegőben pattogó foxikára, hogy megszülessen a zseniális manófigura, Puck.

Hogy is jön össze a Szentivánéji álom a foxikkal? Szerintem így, hallgassátok:

"Hegyen át, völgyön át, 
Tüskön-bokron keresztül, 
Berken át, kerten át, 
Tűzön-vizen keresztül, 
Járok hol madár se’ volt, 
Sebesebben mint a hold."

Na jó, rendben, ez a Tündér. De hát a foxik is igazi tündérek (olykor), nem igaz? :-)

Vagypedig:

"Vagy én csalódom, szemrefőre, vagy 
A csintalan gonosz manó te vagy, 
Kit a nép Robin-pajtásnak nevez; 
Ki pórleánynak rémülést szerez; 
Malmot megindít; tejfölt megszedi; 
Nőt lelke-fogytáig köpülteti; 
Higgadni a sört meg nem engedi; 
Tévútra csal vándort, s kineveti."

Erről nekem az asztalról lerúgott mindenfélék, széttépett zacskók, kipakolt kukák jutottak eszembe...


A brutális mókamester:

"Mesél egy néni szörnyü szomorút 
S engem néz háromlábu zsámolyul: 
Kibiczczenek alóla; felborul, 
Óbégat és majd megful, úgy köhög; 
A többi oldalához kap, röhög, 
Tüszköl, csuklik nevettében, s hitet 
Mond rá, hogy ily jól sohse’ nevetett."


A lelkes, aki nem ismer lehetetlent:

"Övet kerítnék negyven percz alatt 
A föld körül. "



A fáradhatatlan:

"Kergetlek, űzlek, fel s alá vezetve, 
Sáron-vizen, tüskén-bokron, gazon; 
Majd ló leszek, majd kan, majd szörnyü medve, 
Majd meg kutyává, tűzzé változom: 
S nyerít, ugat, röfög, dörmög, lobog 
Ló, eb, kan, medve, tűz, utánatok."

Volt ugye az a hétvége, ami alatt egyszer sem ült vagy feküdt le a kis aranyos, csak éjszaka... :-)



Akinél mindig van kéznél valami játék:

"Fel s alá, fel s alá,
Hordom őket fel s alá,
Falu, város, fél, ha lát,
Goblin, hurcold fel s alá!"



És ha mégsem tetszett a fenti eszmefuttatás...:

"Ha mi árnyak nem tetszettünk, 
 Gondoljátok, s mentve tettünk: 
 Hogy az álom meglepett, 
 S tükrözé e képeket. 
 E csekély meddő mesét, 
 Mely csak álom, semmiség, 
 Nézze most el úri kegy, 
 Másszor aztán jobban megy."


(Arany János fordítása)

Boldog, békés Karácsonyt!

A boldog, békés Karácsonyunk Szenteste délutánján egy, a fejemtől majd' öt méterre elrepülő üres borosüveggel kezdődött, a séta alatt. Rögtön Kassák Lajos és a nikkel szamovár jutott eszembe. Hiába, az ember vészhelyzetben mindig kapaszkodjon valami szépbe :-P Meg abba, hogy valaki nagyon vigyázott ránk, hogy az az öt méter megvolt!

Ma pedig, Karácsony első napján, Anyósomékhoz készülődünk. Lillusnak megvan az a ki tudja, honnan eredő traumája, hogy utazáskor, csomagoláskor bepánikol. Ésszerűtlenül rohangál, szökni próbál, nyüszít, liheg, szenved. Kajára, tiltásra, figyelemelterelésre nem reagál.
Már tegnap, a fa díszítése alatt is befeszült, de anyuékhoz mentünk át, így egy "jön a kutya is!" varázsmondattal megnyugodott.
Most nem tudjuk vinni, mert múltkor egyszer köszönés helyett majdnem letépte a puli fülét... nem erőltetném a barátkozást...

Kihordtuk a cuccokat az előszobába és sajnos van közte egy nagyon nagy doboz is. Ami kiverte a biztosítékot cucinál. Sebaj, Jan Fennel, zen, nyugalom, odahívtam, leültem a kanapéra, nyugalmat sugározni. Bejött? Naná. Lillus felugrott (kis takarója nélkül, tök' tilosban, tojt rá) és sivítva, nyüszítve, mindenféle módon magyarázta, hogy "Gazdiiii, a Gazdiiii, kiment az ajtón, ott, azon az ajtón, cuccokkal! Eltűnt!!!! Itt fognak hagyni!!!! Itt fognak hagyniiiiii!!!" Zihált, tiszta sokkos volt.

Két opció volt: elmegyünk és hagyjuk üvölteni estig, vagy bekönyörgöm anyuékhoz, napközibe.
Szigorúan hivatalosan, az első megoldás lenne a jó. Otthagyni, üvölteni, leülni a lépcsőházban és amikor elhallgat, visszamenni hozzá. De még elég jóban vagyunk a szomszédokkal, meg aztán, hát nem helyezhetjük át a Karácsonyt...

Anyuék még nem vigyáztak Lillusra, aki hát nem Orsika. Lop, bemegy, felugrik,megnéz, megkóstol, kinyit, belelép. Utcán meg hát kissé erősen kontrollálandó. Persze vállalták :-) Könnyített változat, hogy sétaidőre visszaérünk és pisilve-kakilva szállítottuk le...
Most már remélem csak azzal kell számolni, hogy egy vágósúlyban lévő, gyomorrontott malacot fogunk visszakapni...

Kibírtam, hogy csak egyszer telefonáltam odafelé útról. Ebéd után Anyum hívott, hogy minden rendben van, a kutya ugyan párszor megszaglászta a bejárati ajtót, de aztán más érdekes dolgok után nézett, és hogy nagyon rendesen viselkedik. Na, most már tuti, hogy ebből legalább két napos koplalás lesz!

Induláskor telefonáltam, hogy később érünk majd; Anyu gyanúsan gyorsan tette le a telefont. Gondolkodtam, hogy vajon hanyadik törött, asztalról lerúgott edénynél tarthatnak. Biztosan éppen valamit feltöröl, lemos, felmos vagy hatástalanít.

Befutottunk. Csengő. Átfutott az agyamon, hogy a folyosó erkélykorlátja alatt kifér a feje. Vajon emlékeznek rá otthon, hogy Orsika egyszer kihasalt és fentről nézte a járókelőket? Utána bedeszkáztuk a folyosót. Ha kijönnek ajtót nyitni, ugye addig bent tartják a kutyát? Amilyen lökött, ez ki akarna nézni. Esetleg leugrani. Jézusom. Be kell ugranom és ellökni a kutyát, be a lakás felé.
A tejüvegen át egy kicsi alak közeleg és erős zihálás hallatszik. Anyukám az, és azért kicsi, mert lehajolva két kézzel fogja a vadállat nyakörvét. Lilluska zihál, mert őt aztán nem érdekli a fojtónyakörv.

Kicsiny malacka röpködött. Konkrétan nem lehetett látni a farkát, csak a fekete részét. Majd' szétesett, úgy ugrált, csóvált, mint az eszelős, lábujjhegyen tombolt, bújt, szagolt, mászott, ugrált. Ennyire még nem láttam örülni. Megható volt :-) Aztán levágott egy hatalmas foxirohamot, félre kellett húzódnom, mert ha belém csapódik, tuti a csontomat töri :-) A végén persze a medve is kapott egy adagot az örömmámorból...

Mesélték, hogy nagyon rendes volt, csak amikor Anyukám kiment a konyhába főzni, levágott egy közepes hisztit. Ezt leszámítva szépen aludt délután, és hétkor, amikorra ígértük, hogy jövünk, járkálni kezdett... cukor egy jószág. Megható volt, hogy ennyire ragaszkodik és így tud örülni :-).